dr. Balogh Sándor: Honnan is származik a honlapunk névadó mottója?

Mit jelent az, hogy „a drogokról másképp”?

 

Hogyan, miben másképp? Mit is akartam kifejezni ezzel a megnevezéssel, mi volt a célom ezzel a „védjeggyel”? Miért kapta ezt a drogokról szóló orvosi előadásom?

 

Íme, a magyarázat -

 

* tárgyi oldal az a kábítószerek világa, amire az 1980-as évek vége felé csodálkoztam rá. Addigra már tudtam róla ezt-azt, hiszen elvégeztem az orvosi egyetemet, láttam különböző okból kábult embereket, részeg borzalmat, züllött egyszerű életmódot, nyugati filmeket. Szóval a tárgyi oldal nem más, mint a világunkba titánként berobbanó tömeges kábítószer jelensége.

 

* ami az alanyi oldalt illeti: fiatal, kíváncsi, nagyreményű patológus majd igazságügyi orvostanból vizsgázott igazságügyi orvos-szakértő voltam, aki hivatásánál fogva nem hagyhatta figyelmen kívül a rendszerváltással egy időben rohamléptekkel döbbenetes kábítószer terjesztési, fogyasztási adatokat és el kellett, hogy gondolkodjon azok következményein. Nem lehetett kétséges, be kell kapcsolódnom a drogok elleni küzdelembe!

 

Először is tanultam annyit, amennyit csak bírtam, tanulmányoztam a drogokban már mélyen elmerült országok adatait, és módszereit az ellenlépésekre. Közben tömegesen megindultak az úgynevezett drog-prevenciós előadások és programok (nem mondom, hogy hatástalanul), a végeredmény azonban ettől függetlenül bekövetkezett: a volt szocialista országokba beköltözött a nyugati drogkultúra. A drogellenes küzdelem szakmává vált, kialakult egy szisztéma: ki és hogyan beszélhet a drogokról.

 

Én is elkezdtem drogellenes előadásokat tartani „a drogok hatása az orvos szemével” címmel. Előadásom nem nagyon különbözött az akkori "trenditől", ha mégis, akkor csak annyiban, hogy a fiatalok a kábítószerekről ne a drogkereskedőtől halljanak először (azoknak csak a jó oldalait megismerve), hanem próbáljunk az akkori tudásunk szerinti objektív tükröt állítani a leendő kipróbálók, fogyasztók elé.

 

Kezdetben ott voltam az amerikai rendőrség DADA programjának adaptálásánál, az előadás füzeteiben meg is jelent az élvezeti cikkek gyógyszerek és a kábítószerek fogalmi körét elemző munkám, de nem volt rá kereslet, sem erkölcsileg, sem anyagilag nem becsülték. Évekig abba is hagytam... Megint csak fiatalságom volt a bűnös, vagyis az annak lendületességével együtt járó türelmetlenség. Úgy éreztem kissé vesztésre áll az ügy, mert a drogos tudatlansággal a drogmentes tudatlanság állítható csak szembe.

 

És akkor jött 2006, amikor egy továbbképzésen dr. Fürszt Zsuzsa professzor asszony biokémiai előadásának köszönhetően letisztult bennem a súlyos függőségek kialakulásának egyik nyilvánvaló oka, az agyunk örömközpontjának működésében szinte a mérgezéssel egyenrangú, vagy az attól még súlyosabb működészavar!

 

(kép: semmelweis.hu)

 

Amikor hazamentem, elkezdtem átalakítani a régi előadásomat, megtartottam benne bizonyos kábítószerekkel kapcsolatos fogalom tisztázási részeket, de megpróbáltam közérthető fogalmakba önteni a a biokémiai kutatások legújabb eredményeit.

 

Akkoriban keresett meg az én Marosi Tóni barátom és arra kért, hogy beszéljek a drogokról a kisebbik fia iskolájában, mert a gyerekek körében (7. osztály!) már jelen van a kábítószer. Kötélnek álltam, elvállaltam egy előadást.

 

Tóni számára talán éppen az volt a vonzó, hogy én másképpen láttam a drogkérdést, mint az addigi "klasszikus" megközelítések és nem akartam a drogozást modern kori szabadságjogként zászlómra tűzni.

 

Életszemléletem azóta sem változott. Még véletlenül sem fogom drogosnak nevezni a borozgató vagy snapszozgató embert, sőt még az alkoholistát sem, bár azt ugyan elismerem és tanítom is, hogy a drogozás is a szenvedélybetegségek közé tartozik. De el kell fogadni azt a tényt is, miszerint az igazi kábítószerek kapcsán az agyban olyan biokémiai átalakulások történnek, amelyek visszavonhatatlan súlyos károsodást okoznak, ezek miatt a drogok emberi szervezetre gyakorolt hatásait másképpen közvetítem...

 

Visszatérve az előadásomra: úgy megtetszett a Tóninak, hogy felajánlotta: mellém áll, inkább Ő is megtanulja, de ne hagyjam abba, hiszen "ez egy igazán jó előadás, amely akár egy küldetés alapjául is szolgálhat!"

 

Igaza lett, azóta fiatalok ezrei halhatták a mindent leleplező mondatot: A DROGOKRÓL MÁSKÉPPEN!

 

Tovább a programunk részletes leírásához >>>